Nyirokmasszázs

Mi is az a nyirokrendszer?

Miért kéne nyirokmasszázs?

Erre nagyon egyszerű és rövid a válasz: a lakásomat és a kocsimat is kitakarítom és mindenki érti, hogy miért. Csak én nem értem, hogy a testünket miért nem takarítjuk ki egyszer sem 40- 60- 80 év alatt?

Lehet, hogy nem tudjuk, hogy a tartósítószerek, színezőanyagok, aromák sokszor nem a testünk álma, előfordul, hogy évek alatt sem ürül ki. Sajnos fogyasztását kikerülni szinte képtelenség. Viszont, ha már együtt kell élnünk ezzel a ténnyel, miért nem vesszük észre a testünk jelzéseit? Ha észrevesszük miért nem teszünk ellene? Talán mert nem látszik?

Dehogynem!!!

Most azt kérdezi mi az a nyirokrendszer? Szívesen elmondom:

Úgy kezdődik, hogy legalább a kúra ideje alatt próbálja saját magát figyelni, hogy mikor tudna inni vizet, és kérem szépen igyon akkor, még a szomjúság érzése előtt!

TEHÁT? MI IS AZ A NYIROKRENDSZER?

A testünk négyféleképpen tud megszabadulni a szervezetünk számára fölösleges anyagoktól:

  1. Kileheljük (nagyon kevés)
  2. Izzadunk (főleg víz és sók)
  3. Ürítünk (amit a gyomor választ ki, emészthetetlen anyagok)
  4. Nyirokutakon keresztül (ami felszívódás közben mégis szükségtelennek bizonyul pl. a máj stb. belső szervünk választotta ki)

A nyirokutak testünket behálózzák és a nyirokcsomókat összekötik. A nyirokút tulajdonképpen cső, ami nem zárt „cső” hanem egymást fedő lapocskák. A közepe így üreges és benne testnedv található.

A testnedv összetételét főleg víz, de fehérje, sók, salakanyag, baktérium, ill. a szervezetünk számára káros anyagok alkotják. Tehát fontos lenne a rendszeres ürítése, hogy jól átjárható állapotban dolgozni tudjon a nyirokcsomókkal együtt. Az érrendszer esetében a motor, ami keringeti a vért a szív, de a nyirokrendszerünknek nincs ilyen. Viszont, ha izommunkát végzünk tud összehúzódni ritmikusan, ez által halad a nyirokfolyadék az izometrikus pumpa segítségével, egy átlagosan kényelmes ember testében óránként kb. 3 cm- nyit.

Ha kicsit élénkebb az illető és szokott futni a busz után, aztán sétál a munkahelyére is, nála ez a mozgás kb. a 10x-ese tehát 30 cm-nyi / óra. Sajnos még ez is kevés. A sejtközi folyadék felgyülemlik mert nem tud eljutni a „ kijáratig”. Főleg a nyirokcsomók közelében (az útkereszteződéseknél) várható a „dugó”. A nyirokér falát alkotó kis lapok elcsúsznak egymáson nem fednek jól. A nyirokérben lévő fehérje az érfalra rakódik és folyamatosan elkezdi gyengíteni azt. Leegyszerűsítve így jön létre egy duzzadt irritált nyirokér szakasz, hétköznapi nyelven szólva: „reggelre nem olyan duzzadt a bokám, mint estére”.

Ha már ez a helyzet sűrűn kapcsolódik hozzá a korlátolt mozgás, hogy „csak eddig hajlik”. (mert ott a víz.) A víz szétfeszíti az ízületeket ezért fájdalom is kísérheti. Az éjszakai alvás nem folyamatos, többször felébred és visszaalszik. Ez nem elégségesen pihentető, így nappal fáradtabb, nyúzottabb, stresszesebb és elkezd csökkenni a teljesítőképessége. Az illető csak azt veszi észre, hogy pl. lépcsőzéskor meg kell állnia emeletenként lihegni, és elkönyveli magában, hogy mennyire megöregedett. Könnyen hízik hiszen a méreganyagoktól úgy védekezik a testünk, hogy zsírba csomagolva jól elteszi olyan helyre, ahol a legvacakabb a keringés, mert így a legkevesebb az esélye, hogy ismét a vérkeringésbe kerül. (Gondoljunk csak a combunkra.) A méreganyag állandó jelenléte
leterheli az immunrendszerünket, a folyamatos védekezési késztetés miatt. Igaz hogy sok évig erős és kitartó, de nem hajszolható a végtelenségig. Immunrendszerünk lemerülésekor tapasztalható még a rossz közérzet, sűrű fejfájás, görcsök a végtagokban, székelési problémák…

Az említett okok miatt is az immunrendszerünknek fontos lenne a nyirokutak karbantartása mely gépi nyirokmasszázzsal igazán kellemes, teljesen fájdalommentes és alapos. A lelassult folyamat gyorsítható úgy, hogy ha pl. csak a két lábon van a „csizma”, 30 perc alatt az egész testben a nyirokfolyadék jól át lett forgatva kb. megháromszázszorozva az eddigi tempót, a nyirokcsomókhoz eljut és az aktuális utakon ürül. A kitisztult, akadálymentes nyirokutakon nincs pangás, dagadás. Ez az állapot fenntartható. (Magától addig marad így míg a kidolgozott mennyiségű méreganyagot visszaesszük, kb. 1,5 év alatt.) Továbbá a nyirokér és vérerek fala rugalmassá válik a passzív torna (szükség esetén egyéb készítmények is) által. Az elnehezült lábak megkönnyebbülnek. A mozgás ismét olajozottá válik, az éjszakát ismét folyamatos alvással töltjük. A fogyókúránkat hamar siker koronázza. A masszázs közbeni passzív izomtorna az ízületeknek, izmoknak is pozitív változást hoz. A kezeléshez általában szükségtelen krémet, olajat használni.

Ne felejtsük el, hogy ez egy nagyon pihentető és kellemes kezelés, 30 percig tart. Pamutharisnyát vagy jégeralsót hozhat, de maradhat a kényelmes utcai ruhájában. A kezelés félbeszakítható és folytatható, közben is változtatható az erőssége. SZÉNSAVMENTES ÁSVÁNYVIZET ISZOGATNI KELL ELŐTTE ÉS UTÁNA.

Hívjon ma!

+36 30 793 2004

Írjon emailt!
teketmonika@gmail.com
2045 Törökbálint, Kerekdomb utca 11.

Időpontfoglalás csak telefonon vagy emailen!

Scroll to Top