Rólunk

Bemutatkozás

Teket Mónika

Teket Mónika vagyok, nagyon szerencsés ember, több szempontból is. Alapvetően jókedvűen ébredek reggelenként. Két klassz gyermekem van és egy négylábú szőrös angyalom. A szakmám pedig valóban olyan, amit igazán szeretek, gyógyászati jellegű kéz- és lábápolással foglalkozom 2007.július 9. óta. Lábápolóként mestervizsgáztam 2019 december 4-én és ha lesz még iskola azt is érdeklődéssel várom.

Számomra a legfontosabb a vendégeim elégedettsége, lelkiismeretes kiszolgálásuk, az elém kerülőproblémák megoldása. Éppen ezért az életem részévé vált az élethosszig tartó tanulás, a tudásom folyamatos bővítése, finomítása, a holisztikus szemlélet elsajátítása. Szeretek az emberekre ránézni,beszélgetni és meghallgatni őket, néha pedig villámgyorsan cselekedni, de minden esetben magas szintű kezelésben részesíteni mindenkit.

A Lábvarázs Szalon folyamatosan fejlődik a „megszületése” óta. Egyre szélesedik a kezelések
lehetősége, egyre rugalmasabban tudok a kliensek kezelési idő igényeinek megfelelni. Egyszerűen mindig a még jobbra törekszem, ez alaptulajdonságom.

Sokak számára talán érthetőbb, ha azt mondom: Búcsút inthet lábfájdalmainak. Speciális gépemmel a kezelések nem véreznek és nem fájnak. Ha erősen berepedezett a sarka a célzott kezelés után gyógynövényes krémek felhasználásával jól megpuhítom. Így a hosszan tartó puhaság elérhető. A begyulladt, benövő körömsarkot egy német technikával nem kivágom, hanem a „helyére” teszem. Ez rövid fájdalom mentes és végleges megoldás, sok esetben az operáció is elkerülhető. A gyermekek esetében is megoldható a körömszabályozás, akár már bölcsis korban is, és nincs felső korhatár.

Köszönöm szépen a vendégeimnek, akik hónapról hónapra bizalmukat fejezik ki a munkám iránt, rendszeresen járnak kezeléseimre és ismerőseiknek is, akik ajánlanak.

Értékeink

Miért Válaszd A Lábvarázst?

01.

Gyors és Közvetlen Kapcsolat

Nálunk azonnal elérhet, hiszen én veszem fel a telefont, és rögtön tudunk haladni. Minden e-mailre válaszolok, és biztos lehet benne, hogy ha nem ér el, visszahívom. Az ügyintézés egyszerű és érthető, rugalmas időpontokkal és előre tervezhető kezelésekkel, hogy az Ön kényelmét szolgáljuk.

02.

Szakértelem és Megbízhatóság

A legmagasabb hazai és EU-s pedikűr végzettséggel rendelkezem, és folyamatosan képzem magam az újdonságok terén is. Ha mások feladják, én akkor is találok megoldást. Az orvosi háttér biztosított, így a legkomplexebb problémákat is szakértelemmel kezelem.

03.

Személyre Szabott Gondoskodás

Holisztikus szemlélettel dolgozom, mindig türelemmel és személyes törődéssel. A kezeléseket az Ön igényeihez igazítom, fájdalommentességre törekedve. Akár részfeladatok is kérhetők, nem csak teljes pedikűr, és a teljes gyógyulás is elérhető. Mindezt egy kellemes, tiszta, szép környezetben kínálom, udvarias és mosolygós kiszolgálás mellett.

04.

Őszinte és Hosszú Távú Kapcsolat

Szeretem, amit csinálok, és ez minden kezelés során érződik. A régi vendégeimet is szívesen látom új problémákkal, és mindig őszintén megmondom, ha nincs már teendő. Soha nem „gyógyítok rá” felesleges kezeléseket, mert becsületes vagyok, és ez a hozzáállásom 2007 óta változatlan.

Vélemények

Rólunk Mondták

Hívjon ma!

+36 30 793 2004

Írjon emailt!
teketmonika@gmail.com
2045 Törökbálint, Kerekdomb utca 11.

Időpontfoglalás csak telefonon vagy emailen!

Scroll to Top